Az első hetek – amikor a tested tudja, hogy vége van
Azt hittem, pihenni fogok. Ehelyett napokig nem tudtam felkelni.
Mindig azt képzeljük, hogy a felmondás után valami megkönnyebbülés jön. Hogy kinyílik az ablak, friss levegő árad be, és végre lélegzeni tudunk.
Nálam is jött a megkönnyebbülés.
Csak éppen nem úgy, ahogy vártam.
Az utolsó nap
Mielőtt erről tovább írok, vissza kell mennem egy pillanatra az utolsó napra.
A kollégáim elbúcsúztattak. Sütöttek nekem – igen, tényleg sütöttek. És kaptam tőlük két charmot a karkötőmre.
Annyira szerettem őket. Ők is tudták, értették, miért tettem ezt. Nem kellett magyarázkodnom, nem kellett védekeznem. Csak ott voltunk, és ez elég volt.
Azt a két charmot azóta is viselem.
A test előbb tudja, mint az elme
Az első napokban nem voltam beteg. Láz nem volt, semmi konkrét panasz. Mégis napokig nem tudtam felkelni az ágyból. Csak aludtam. Nem volt étvágyam, nem volt kedvem semmihez – csak feküdtem, és aludtam tovább.
Először megijedtem. Mi bajom lehet?
Aztán lassan értettem meg: semmi bajom nincs. Ez az, amikor egy test végre leteszi azt a terhet, amit túl sokáig cipelt. Nem drámai összeomlás volt – csak csend. A szervezetem egyszerűen elkezdett meggyógyulni, és ehhez alvás kellett. Rengeteg alvás.
A legfurcsább az volt, hogy néha hallottam a telefont csörögni.
Aztán eszembe jutott: nincs nálam céges telefon. Senki nem keres. Az a csörgés nem létezett – csak az agyam emlékezett még a régi ritmusra, és ragaszkodott hozzá egy ideig.
Megtanulni pihenni
Azt hittem, tudom, hogyan kell pihenni. Mindenki tudja, nem? Lefekszel, kikapcsolsz, megpihensz.
Nem tudtam.
Mert amikor végre csend lett körülöttem, egyedül maradtam a gondolataimmal. Azokat nem lehetett kikapcsolni. Nem volt határidő, ami mögé bújhattam volna, nem volt meeting, ami kitöltötte volna a fejemben a helyet.
Csak én voltam, és a csend.
Az elején még egy könyvet sem tudtam olvasni – pedig nagyon szeretek olvasni. Leültem, kinyitottam, és a szavak csak úgy álltak a papíron. Nem mentek be. Képtelen voltam koncentrálni.
Akkor döntöttem el valamit: minden nap előveszem. Ha csak egy oldalt olvasok, az is elég.
Egy oldal. Aztán kettő. Aztán egy fejezet. Aztán már nem számoltam.
A kételkedés, ami nem megy el
Közben minden egyes nap ott volt a kérdés.
Jó döntés volt?
Amikor kicsit jobban éreztem magam, rögtön jött a következő: Na, és mikor jön megint a fekete leves? Mert nálam mindig így volt – ha kicsit jobbra fordult minden, utána ajtóstúl jött a baj.
Hát most sem volt másképp.
Ha velem nem is, akkor a családban igen. Betegségek, nem várt események. A nőnap nagy részét a Semmelweis klinikák traumatológiai osztályán töltöttem – kísérőként. Nem volt egyszerű. Pár nappal később, a stressztől, új őszhajszálakat találtam a tükörben.
Közben persze állást is kerestem. Sokszor összeomoltam otthon a bizonytalanság miatt – de ezekről az ember igyekszik nem beszélni. Mosolyt raksz fel, és azt mondod, hogy "haladok, minden rendben."
Aztán jött a választások előtti időszak. Szinte eltűntek az álláshirdetések. Mintha az ország is megállt volna egy pillanatra – és én ott ültem, és vártam, hogy valami elmozduljon.
Egy ismerős mondata
Valahol ezekben a hetekben hívtam el egy kedves ismerősömet.
Programot kerestem, ki akartam mozdulni, el akartam menni valahová, ahol nem a saját fejemben kell lennem. Elmentünk.
A végén azt mondta nekem: "Tudod, rettentően nyugodt és kisimult arcod lett."
Én meg csak álltam, és nem tudtam mit mondani.
Mert addig azt hittem, hogy össze vagyok omolva. Hogy látszik rajtam minden. Hogy a bizonytalanság kiülne az arcomra.
De ő mást látott.
Talán mégis történt valami, csak belülről nehezebb észrevenni.
Amit most tudok
Az első hetek nem olyanok, mint ahogy képzeled.
Nem lesz hirtelen könnyű. Nem lesz hirtelen szabad és lélegző és gyönyörű. Lesz csend, ami ijesztő. Lesz kételkedés, ami nem alszik el. Lesznek váratlan dolgok, amik beleszólnak, mikor épp kezdenél talpra állni.
De lesz egy pillanat, amikor valaki azt mondja, hogy kisimult az arcod.
És lehet, hogy elhiszed.
Ha te is ismered ezt az érzést – a változás utáni első, nehéz heteket – Nem vagy egyedül benne.